2016. március 18., péntek

ROKKANTAK, MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEK PETÍCIÓJA

Mint minden ember, Magyarországon is minden állampolgár EGYEDI, ÖNÁLLÓ, MÁSTÓL
Ez azt jelenti, hogy olyan jogokat kell neki biztosítani, hogy ne függjön másoktól, egy személyben képes legyen az ÖNELLÁTÁSRA.

E megállapítás fényében Magyarországon súlyosan sérülnek a ROKKANTAK és MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEK Egyetemes Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának alábbi kijelentései:

1. Minden személynek, mint a társadalom tagjának joga van a SZOCIÁLIS BIZTONSÁGHOZ…amely számára és családja számára AZ EMBERI MÉLTÓSÁGNAK MEGFELELŐ LÉTET BIZTOSÍT, és amelyet megfelelő esetben a szociális védelem összes egyéb eszközei egészítenek ki.

2015-ben Magyarországon a létminimum 87.000,-Ft volt.
Tehát MA a szociális biztonsághoz és az emberi méltóságnak megfelelő élethez MINIMUM ennyi pénz szükséges havonta egy felnőtt személy esetében!
Amennyiben a nevezett személy GYERMEKET NEVEL, esetleg súlyos FOGYATÉKOS, illetve BETEG, tehát önmaga ellátásán túl többletkiadásai is vannak (gyermek költségei, egészségügyi kiadások, gyógyszerek) a létminimumnál magasabb összeg illetné meg!

2. Minden személynek JOGA VAN saját maga és családja EGÉSZSÉGÉNEK ÉS JÓLÉTÉNEK BIZTOSÍTÁSÁRA ALKALMAS ÉLETSZÍNVONALHOZ, nevezetesen ÉLELEMHEZ, RUHÁZATHOZ, LAKÁSHOZ, ORVOSI GONDOZÁSHOZ, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, JOGA VAN A munkanélküliség, BETEGSÉG, ROKKANTSÁG, özvegység, öregség ESETÉRE szóló, valamint mindazon más esetekre SZÓLÓ BIZTOSÍTÁSHOZ, AMIKOR LÉTFENNTARTÁSI ESZKÖZEIT AKARATÁTÓL FÜGGETLEN KÖRÜLMÉNYEK MIATT ELVESZÍTI

A magyarországi ROKKANTAK átlag 30-35 évig fizették az Egészségbiztosítást és a Társadalombiztosítást, amely összegeknek biztosítaniuk kell az önellátás megvalósulását abban az esetben, amikor LÉTFENNTARTÁSI ESZKÖZEIT AKARATÁTÓL FÜGGETLEN KÖRÜLMÉNYEK MIATT ELVESZÍTI.
A magyar kormány 2012. január 1. óta NEM BIZTOSÍTJA a fent nevezett állampolgároknak az ehhez szükséges összeget!
A ROKKANTAK és MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEK ellátását drasztikusan lecsökkentették, illetve estenként MEG IS VONTÁK!

3.Minden személynek joga van ahhoz, hogy mind a társadalmi, mind a nemzetközi viszonyok tekintetében olyan rendszer uralkodjék, amelyben A JELEN NYILATKOZATBAN KINYILVÁNÍTOTT JOGOK ÉS SZABADSÁGOK TELJES HATÁLLYAL ÉRVÉNYESÜLHESSENEK.

http://karosz.hu/?modul=oldal&tartalom=1203756

Ezért TILTAKOZUNK AZ EMBERI JOGAINK CSORBÍTÁSA ELLEN!!!

KÖVETELJÜK minden ROKKANT és MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ személy RÉSZÉRE

- a mindenkori LÉTMINIMUM összegének folyósítását, hogy a másoktól függetlenül ÖNÁLLÓAN gondoskodni tudjanak magukról;

- a krónikus betegek számára biztosítsák a KEDVEZMÉNYES UTAZÁST és a KÖZGYÓGY ELLÁTÁST;

- a MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEK, akik a krónikus betegségük mellett munkát vállalnak, akkor is megkapják az ellátásukat, ha a meglévő betegségeik melletti akut betegség miatt betegállományba kényszerülnek;

- a 2012 előtti rokkantnyugdíjas évek beszámítását a SZOLGÁLATI IDŐBE, amennyiben a rokkant a nyugdíja mellett dolgozott;

- az öregségi nyugdíjnak semmiképpen NE LEGYEN FELTÉTELE, hogy a nyugdíj korhatár eléréséig mennyit dolgozzon a megváltozott munkaképességű, illetve rokkant;

- a REHABILITÁCÓ valóban rehabilitáció legyen;

KAROSZ
FÜGGETLEN SZEMÉLYISÉG!

2015. november 28., szombat

Meghívásaink

2105
2015.12.06
Kedves PF-es Barátaink s Segítőink!
Tavalyi ígéretünk szerint idén is megörvendeztetjük a városunk
lakosait s Tüke buszon közlekedő kicsi s nagyobb EMBEREKET, idén első ajtónál Zoli Mikulás osztogat, 2.es ajtó. Gergő kerekesszékes Mikulás adja az ajándékot, 3-as ajtónál Balázs az értelmi sérült Mikulás örvendezteti meg a felszállókat, igy köszönjük meg, hogy egészéven át figyeltek s segítetek nekünk akiknek szüksége van egy kézre egy mosolyra ... egy EMBERRE, hogy Emberként tudjuk élni.
Amink már van:
Fény Kft felajánlásából 120 db Mikulás csoki, mikulás nápolyi s 2 dl gyümölcs lé, köszönjük.
Idén vasárnapra esik a Mikulás napja, s menetrend is változott, még a Tüke Buszos segítőink törik fejüket melyik 73-as s 30-as páros amin sokan vannak s időben is jó lehet.
Amire még várunk felajánlásokat: Mikulás s krampusz ruhát, énekeseket is várunk akik majdnem 2 órát bírják szusszal. Minden segítség jól jön s várunk minden EMBERT!. Osszátok meg s adjátok tovább.

2014. augusztus 30., szombat

KIK VAGYUNK?

2014-ben 52 ezer forintot kaptuk 1% -ból, köszönjük. Kérjük idén is támogassák tevékenységünket adójuk 1%-kával 
Adószámunk 18027158-1-02
Mindenki annyit él, amennyit szeretett. Aki szeretetet nem adott, semmit nem adott. Aki szeretetet nem teremtett, semmit nem teremtett. Lev Tolsztoj

Akik elfogadják azt,

hogy normális az emberek közötti különbség.
Akik ismerik az alapvető emberi jogaikat
és annak érvényesítését a mindennapi életben.
A People First érdekérvényesítő program 1968-ban Svédországban indult el, mint szülők által alapított szervezet. Mottójuknak a következőt választották: „Helyettük,értük beszélünk!” Ezen a találkozón azonban hamar megdőlt ez a mottó, mert belátták, hogy az érintettek maguk tudnak legjobban beszélni magukról. Ezt követően 5 év alatt hasonló csoportok szerveződtek Angliában és Kanadában. 1973–ban British Columbia területén jött létre egy egyesület a fogyatékos állampolgárok érdekeiért. Összejöveteleket és szponzorokat szervezetek olyan összejövetelekre, ahol az érintettek önmagukért szólalhattak fel. Itt a szakemberek segítsége még meghatározó volt. 1974-ben Oregonban volt a következő állomás, ahol önszerveződő csoportok alakultak.
Itt választottak nevet is: „People First – Az Ember az első” ,
A névválasztást egy érintettől származik, aki arról panaszkodott, hogy „elfáradtam attól,hogy fogyatékosnak hívnak,ember vagyok én is…..” Az első találkozón 560,majd igen rövid idő alatt 1000 fő szervezte meg a rendszeres együttműködését. Jelenleg az USA 43 tagállamában, 800 csoport működik. A csoportok jó része államilag támogatott, kiknek MOTTÓJA ma már:”MI emberek vagyunk elsőként és mi tudunk beszélni magunkról.”
A fogyatékos személyek – elsősorban az emberek – akik az egyéni képességek, érdekeit és szükségleteit. A legtöbb esetben, ezek átlagos emberek hétköznapi kíván élni életét. A fogyatékos személyek anyukák, apukák, fiúk, lányok, nővérek, testvérek, barátok, szomszédok, munkatársak, diákok és tanárok. Mintegy 10 millió Magyar – közül minden ötödik személynek van valamilyen fogyatékossága. Hisszük, hogy ők is életükkel gazdagabbá teszik a környezetüket.
Egyesület neve, székhelye, jogállása
  1. Az egyesület neve: „People First – A Társadalmi Elfogadásért- Magyarországi Központi Egyesület
  2. Az egyesület székhelye: 7634. Pécs Varsány u. 18.
  3. Az egyesület alapítási éve: 2008.október 09.
  4. A„People First – A Társadalmi Elfogadásért – Magyarországi Központi Egyesület önkéntesen létre hozott, önkormányzattal rendelkezõ társadalmi szervezet, amely az alapszabályban meghatározott célra alakult, nyilvántartással rendelkezik és céljának elérésére szervezi tagjai tevékenységét.
  5. Az Egyesület jogállása: A„People First – A Társadalmi Elfogadásért- Magyarországi Központ Egyesület, közhasznú szervezet, jogi személy
Az egyesület közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt.

Belépési nyilatkozat Tagdíj 2000

 Pártoló tagsági nyilatkozat – Támogatonknak  Pártolóink 4000 Ft fizetnek

Szigetvári Takarékszövetket Számlaszám:  50800104-11110299.

Kapcsolat

Köszönettel: Berkes Gergő
email: kezenallas@gmail.com mobil: 70/3106530

2014. augusztus 27., szerda

Beszéljünk róla

Szeretettel s örömmel köszöntünk a PeopleFirst oldalán, s jó helyen jársz.
„Az ember akkor követi el a legnagyobb hibát, amikor külső alapján kész ítélni. Minden emberre szükség van, hiszen mindenki egy szín az élet palettáján.” (William Shakespeare)
Kik vagyunk?
Aki elfogadják azt,
hogy normalis az emberek közötti különbözőség.
Akik aktívan küzdenek a megbélyegzés lebontásában.
Akik ismerik az alapvető emberi jogokat és annak használatát a mindennapi életben.
Mi a célunk?
Segítjük és támogatjuk a sajátos nevelést és képzést igénylő emberek önálló életvitelét az oktatás, képzés, munka és szabdidő terén.



BESZÉLJÜNK RÓLA?

A Magyar Közlöny 47. számában megjelent a 74/2011. (V. 2.) Korm.rendelet, mely többek közt a módosítja az akadálymentesítési támogatás (rokkant szlengben LÁT) elbírálásának szabályait.
Talán a legfontosabb változás, hogy nem a MEOSZ bírálja el a jogosultságot, hanem a hitelintézet.
„10. § (1) Az akadálymentesítési támogatásra való jogosultság elbírálását a hitelintézet végzi, melynek során figyelembe veszi a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (a továbbiakban: MEOSZ) álláspontját.
(2) A hitelintézet a MEOSZ-nak a támogatásra való jogosultság megalapozottságával kapcsolatos álláspontjának kikérésére köteles, de a hitelintézetet a támogatás elbírálásakor a MEOSZ álláspontja nem köti.”
Mi ez az egész?
Egy újabb rejtett megszorítás?
Mi húzódhat a rendelet változás hátterében?
Mire számíthatnak az igénylők?
Ez most presztizs vesztesség a MEOSZ-nak és az eddigi bonyolítóknak?
Vagy egyfajta megkönnyebbülés?
Mi lesz most a LÁT-ra felépített infrastruktúrával és egzisztenciákkal?
Mi lesz a sok ügybuzgó, környezettanulmányozó, hatóságot játszó sorstárssal?
Mi lesz azokkal a gyönyörűen nyomtatott önéletrajzokkal, melyekben ott szerepel a mozgássérült szakmai karrier csúcsát jelképező LÁT ügyintézői tanfolyam (MEOSZ Foxi Maxi) elvégzése?
Mi lesz a koncepcióval, miszerint kedvezményekkel (LÁT) kell magunkhoz édesgetni – az amúgy mozgásszervileg hibátlan – pufók néniket?